Történt egyszer, hogy Kaldi kecskéit legeltetve az egyik hegyoldalon furcsa dologra lett figyelmes. Amikor kecskéi a hegyoldalt beborító növények apró, piros bogyóiból szemezgettek, láthatóan élénkebbé váltak. Kecskepásztorunk természetesen megpróbált utánajárni a rejtélynek, és maga is megkóstolta az érdekes növény termését. Amint elmajszolt néhányat a piros bogyók közül máris erősnek és feldobottnak érezte magát. Ily mesés illat csak Isteni eredetű lehet! Kaldi csodára gyanakodott, így tüstént elrohant a szomszédos kolostorba és izgatottan beszámolt az apátnak a történtekről. A csodálatos növény bogyóit az apát kezébe adta, és győzködte őt azok mesés hatásáról, az apát azonban az ördög kezét gyanította a dologban és a bogyókat a tűzbe vetette. Néhány másodperc múlva azonban varázslatos illat töltötte be a kolostor nagytermét, és az apát azonnal belátta tévedését.

Ily mesés illat csak Isteni eredetű lehet! A megmaradt bogyókat kikapartatta a tűzből és vízzel kevertette össze így mindannyian megkóstolhatták életük első igazi kávéját! A kávé Arábiában és Abesszíniában vadon termett, és az ott élő nomád törzsek már több, mint ezer éve felfedezték maguknak. A kávécserje érett bogyóit előbb összezúzták, majd állati zsiradékkal keverve apró golyócskákat formáztak belőle és későbbi útjaik során így fogyasztották. Csak évszázadokkal később alakult ki a kávéital készítés legősibb módja: a babszemeket hideg vízzel keverték, állni hagyták és ezt követően fogyasztották. A mai darálásnak megfelelő „zúzás” csak i.sz. 1000 körül alakult ki és ekkor fedezték fel a víz forralásának módszerét is, így a kávé ekkor vált meleg itallá. A kávé fogyasztása gyorsan elterjedt az arab kultúrában és felfedezői hiába őrizték árgus szemekkel az élénkítő csemege titkát, hála a zarándokok közreműködésének a környező országok és birodalmak is termeszteni kezdték a kávécserjéket.

A XIII. – XIV. századra az arab kultúra és a helyi politikai élet szerves részévé váltak a városokban és falvakban sorra létesülő kávéházak. E kávéházak hangulatát a zene, a táncosok, és a különböző szerencsejátékok határozták meg, de a helyi filozófusok, politikusok és kereskedők is szívesen időztek itt, s közös kávézásaik során nemegyszer születtek lázadó gondolatok és eszmék. Így a kávéházak gyakran okoztak fejfájást az éppen uralmon lévőknek, akik a történelem során több alkalommal igyekeztek bezárni azokat. Hiába adtak ki azonban tiltó rendeleteket képtelenek voltak a kávéházak szabad szellemiségét korlátozni. A kávéházak népszerűsítő hatásának eredményeképp a kávéfogyasztás végül bevonult az emberek otthonába is. A kávéivás szenvedélyének híre Törökországot és Arábiát megjárt utazók által Európába is eljutott. Az első kereskedelmi célú szállítmány a XVII. század elején érkezett Velencébe a török kikötőkből. A kávé fogyasztását az egyház nem nézte jó szemmel, mert az ördög italának tartották, így a kávé a parázs vitáknak köszönhetően hamar a figyelem középpontjába került. Végül a viták eldöntését VIII. Kelemen pápa vállalta magára és kóstolót kért a vitatott italból. Egyetlen korty kávé utánozhatatlan zamata elég volt az egyházfő döntéséhez. A pápa haladék nélkül áldását adta a kávéra, így az ital rövid idő alatt meghódította egész Itáliát. Ezt követően nagyon hamar megjelentek az első európai kávéházak. A szóbeszéd szerint e helyeken egy diák sokkal több tudást szerezhetett egy kávéért cserébe, mintha a könyveket bújta volna. Az első dokumentált angol kávéházat Oxfordban nyitották meg 1637-ben. Tulajdonosa – az alapító okirat szerint – Jacob, egy törökországi zsidó volt. Angliában rövid idő alatt rendkívül népszerű lett a kávézás szokása és a kávéházak gyorsan elterjedtek az országban. A vendégeket nemcsak a finom kávéillat igazította útba, de a díszes cégérek is e célt szolgálták.

Ebben az időszakban kezdett kialakulni a kávéházak és az egyetemek sajátos kapcsolata. Az egyetemi épületek közelében érdemes volt a vállalkozó kedvűeknek kávéházat nyitni, mert ezek a hangulatos kávézók hamar a diákság kedvenc gyülekezőhelyeivé váltak. Az ilyen kávéházakak gyakran „egypennys egyetemekként” emlegették a köznyelvben , hiszen a szóbeszéd szerint e helyeken egy diák sokkal több tudást szerezhetett egy kávéért cserébe, mintha a könyveket bújta volna. Tény hogy korunk diákjai között is nagyon népszerűek e helyek. A XVII. század végéig a kávétermesztés monopóliuma arab kézen maradt. Az európai nagyhatalmak számos kísérletet tettek arra hogy hozzájuthassanak néhány kávécserjéhez, de próbálkozásaik sorra kudarcot vallottak. Az arabok féltékenyen őrizték a kávétermesztés titkát. Végül a hollandoknak sikerült elsőként néhány cserjét kicsempészniük Arábiából, és Jáva szigetén honosították meg a növényt, ahol nemsokára hatalmas kávéültetvények jelezték vállalkozásuk sikerét. 1723-ban egy fiatal francia kapitány próbálkozott egy kávéscserje kicsempészésével a holland kereskedők telepén. Sikerült hajóra juttatnia a növényt, majd egy kalandos utat követően eljuttatta azt Martinique szigetére. A hajóút során nemcsak a hollandok ármánykodásával és a kalózok támadásával sikerült megbirkóznia de utolsó megpróbáltatásként egy hatalmas vihart is túl kellet élnie. A növény sikeres megérkezése után alig ötven évvel a szigeten már tizennyolc millió kávécserje növekedett. A megszédített hölgy egy estély kellős közepén kedveskedett Brazília megbízottjának egy óriási virágcsokorral, amely azonban a virágok mellett néhány kávécserjét is tartalmazott. A kávé történetének másik érdekes fejezete a mai nagy kávétermesztő, Brazília kalandos kávéhoz jutása. A kávécserjék megszerzésére kitűnő lehetőséget adott a Holland és Francia Guiana között éppen kitört határviszály. A vita rendezésére Brazíliát kérték fel. Brazília a vita eldöntésével egy Palheta nevű fiatal és ambiciózus tisztet bízott meg. Palheta kitűnő érzékkel rendelkezett mind a politikával mind a nőkkel kapcsolatban, így a válság diplomatikus rendezése mellett hamar elcsavarta a helyi kormányzó feleségének fejét is. A megszédített hölgy egy estély kellős közepén kedveskedett Brazília megbízottjának egy óriási virágcsokorral, amely azonban a virágok mellett néhány kávécserjét is tartalmazott. E kedves történet eredményeképp napjainkra Brazília vált a világ egyik legnagyobb kávétermesztő országává. Az Észak-Amerikai kontinensre a kávé a hollandok segítségével érkezett. Az 1600-as évek derekán New Amsterdam fogadta az első kávészállítmányokat. 1664-ben az angolok elfoglalták a várost és átkeresztelték New York-ra, a kávézás szenvedélye ekkora azonban már elterjedt. Az első New York-i kávéházak az angol mintákat követve épültek, hamarosan azonban kialakultak a helyi jellegzetességeik is. E kávézók egyszerre voltak tavernák és fogadók, a nagyobb kávéházak sokszor nagyteremmel is rendelkeztek, ahol különböző rendezvényeket bonyolítottak. Az amerikai kávézók egyszerre szolgáltak üzleti tárgyalások és a szórakozás, kikapcsolódás helyszínéül. New York korai angol időszakában a tea sokkal népszerűbbnek bizonyult a kávénál, a történelem azonban ismét közbeszólt. 1773-ban György király adót vetett ki a teára, és az amerikai gyarmat lakosai az intézkedésre lázadással feleltek. A bostoni lakosok indiánnak öltözve megszállták a kikötőben horgonyzó angol kereskedelmi hajókat és azok tearakományait sorra a tengerbe dobálták. A bostoni tealázadást követően az amerikaiak előnyben kezdték részesíteni a kávét a teával szemben és napjainkra a kávé vált az Egyesült Államok nemzeti italává.