A kávézás története
Történt egyszer, hogy Kaldi kecskéit legeltetve az egyik hegyoldalon furcsa dologra
lett figyelmes. Amikor kecskéi a hegyoldalt beborító növények apró, piros bogyóiból
szemezgettek, láthatóan élénkebbé váltak. Kecskepásztorunk természetesen megpróbált
utánajárni a rejtélynek, és maga is megkóstolta az érdekes növény termését. Amint elmajszolt
néhányat a piros bogyók közül máris erősnek és feldobottnak érezte magát.
Ily mesés illat csak Isteni eredetű lehet!
Kaldi csodára gyanakodott, így tüstént elrohant a szomszédos kolostorba és izgatottan
beszámolt az apátnak a történtekről. A csodálatos növény bogyóit az apát kezébe adta, és
győzködte őt azok mesés hatásáról, az apát azonban az ördög kezét gyanította a dologban és a bogyókat a tűzbe vetette. Néhány másodperc múlva azonban varázslatos illat töltötte be a
kolostor nagytermét, és az apát azonnal belátta tévedését.
Ily mesés illat csak Isteni eredetű lehet! A megmaradt bogyókat kikapartatta a tűzből és vízzel kevertette össze így mindannyian megkóstolhatták életük első igazi kávéját!
A kávé Arábiában és Abesszíniában vadon termett, és az ott élő nomád törzsek már több, mint ezer éve felfedezték maguknak. A kávécserje érett bogyóit előbb összezúzták, majd állati zsiradékkal keverve apró golyócskákat formáztak belőle és későbbi útjaik során így fogyasztották. Csak évszázadokkal később alakult ki a kávéital készítés legősibb módja: a babszemeket hideg vízzel keverték, állni hagyták és ezt követően fogyasztották.
A mai darálásnak megfelelő „zúzás” csak i.sz. 1000 körül alakult ki és ekkor fedezték fel a víz forralásának módszerét is, így a kávé ekkor vált meleg itallá.
Kávézás Története tovább >>
EurocaF minőségi olasz kávé 